Fáradt Blog

Megkíséreljük eljuttatni az olvasót a szellemi mélypontra.

Friss topikok

2008.11.02. 17:20 Téglatyúk

BLOGUNK MAI TÉMÁJA: Alternatív bolygókutatások

Blogunk mai gyöngyszeme egy ürkutatással kapcsolatos szemelvény, melynek célja a Földünkön élő gmatttrrrrraaaaa kisebbség ellehetetlenítése kolonizálási stílusuk leírásával. A mai ismertetőben részletesen kitérünk a három fő bolygóra, melyet már évezredek óta a gmatttrrrrraaaaa faj ural. Az idegen népségre általánosságban jellemző, hogy anyahajóikat emberi vékbélcsonkok mellett atomreaktorral, sőt, Drooosstekk gyártmányú homályfelfogó mélyűri vitorlákkal is hajtják. Következzen a három bolygó részletesebb leírása:

 

 

QUATT

 

Távolság a Földről: 6 kradmányi nyonyók

Felszíni hőmérséklet: 4400 Celsius fok

Életformák: gmatttrrrrraaaaa, tranytya, työtymék, és gonorsün

Kolonizálás éve: kb 1678, valamikor decemberben, a thermo-szöcske kihalása után két évvel

 

 

A Quatt bolygót Ismhrail Anfel fedezte fel az 1100-as években, mikor reggeli teaadagjába a szokásosnál valamivel kevesebb cukrot kanalazott. A Quatt bolygó forró felszínén csak az anális interlüdökhöz kiválóan alkalmazkodott életformák képesek megélni, azok is csak akkor, ha minimum 3 évvel kikelésük után legfeljebb két születésnapi tortát kanalaznak be ősi pofájukba. A gmatttrrrrraaaaa faj ideérkezése előtt a bolygó mélyebb szexuális aktusokra alkalmatlan volt, pontosan a fejlettebb disznóólok, valamint a shkrahh-sas térnyerése miatt.

Az ide érkezőt általában – alaposabb fertőtlenítés után – négy lábnyi szárnyashangya, és két öl hízási párduc fogadja, akikkel egyesével, lehetőleg 2 perc/angg sebességgel kell közösülnie a vízum elnyeréséhez. Ha ezek után sikeresen elföldeli űrhajóját, lehetőséget kap újabb két anális torzító, illetve egy SUBS-féle retorziós kalapács alkalmazására is.

A hely legjobb ismertetőjele az antitest-bálna évi kétszeri vérengzése, melynek alkalmával a legidősebb gmatttrrrrraaaaa extra párnahuzatot, és további négy makknyi görcskanalat szintetizálhatnak.

 

 

OORP

 

Megközelíthetőség: gyalog, illetve űrhajóval

Általános sugárzási görbe: torz

Napfolt-gyakorlat: engedélyezett

Népsűrűség: ismeretlen, túlzott vulkanikus tevékenység, gyors halál

 

A STRGLL csillagohoz legközelebb eső bolygó földi élet számára nem épp ideális. A gmatttrrrrraaaaaok ideérkezése után szembesültek a planéta azon képességével, hogy teljesen véletlen módon fogkefévé, egyes esetekben kiszáradt napkollektorokká változtatja az egyénileg útnak indult felderítőket. Pontosan ezen tulajdonságai miatt az Oorp kiválóan alkalmas börtönbolygónak, ahová – megerősített bunkerekbe – a többi kolonizált bolygókról származó „double penetration”-függőket szállítják, és seprűt, partvist, valamint fürdőszobai káddugót gyártatnak velük.

 

 

 

FÖLD II.

 

 

Elterjedt ismerkedési módok: közvetlenül, a kiürült olajtartályokba fecskendezve

 

Növekedési képesség: párhuzamos

 

Rítusmágia: igen, van, primitív, de fellelhető

Szállítási trükkök: Bibliába, eltörött papírzsebkendő-tartó tokba rendezve

 

A hangzatos nevű bolygó adataiból bőven kiderül, hogy a fenti planéta a gmatttrrrrraaaaa faj előszeretett főhadiszállása. A legismertebb koituszok, metrói bukakke-megmozdulások, és felszín alatti tüntetések melegágya ez a sárgolyó. Legismertebb foglalkozások a nagyobb városokban: „dual-shaped” szatirizmus, valamint ún. „kiábrándító” invázió, ami a Földünket is a legjobban fenyegeti. Az ide érkező idegent előbb megsütik, majd összepréselik, valamint tíz további próba elé állítják, s csak utána engedik a kisebb sikátorokban angyalokkal közösülni.

 

 

 

Reméljük, minden részletre kiterjedő gyűjtésünk elegendő okot szolgáltatott arra, hogy miért irtsuk ki a földön gmatttrrrrraaaaa faj egyedeit. További infót a pogácsadugattyú gyűjtőbázisokon kaphatunk, ahol a legújabb mosószerrel készítik a fürdősót.

 

 

Gondolkozzatok ezen mert hamarosan eljön a vakkanytúi ménes!

 

 

 

Szólj hozzá!


A bejegyzés trackback címe:

https://faradtblog.blog.hu/api/trackback/id/tr65745853

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása