Fáradt Blog

Megkíséreljük eljuttatni az olvasót a szellemi mélypontra.

Friss topikok

2008.12.02. 18:26 Téglatyúk

BLOGUNK MAI TÉMÁJA: Egy szakítás története

Az alábbiakban egy kedves barátomtól hallott sztorit igyekszem érthető formába önteni. A történet már-már mondható meseszerűnek, mégis, oly sokan átélnek hasonlót! Álljon hát itt Berkonyi Barnabás és Szinetár Alexandra összejövetelének és szakításának története.

 

 

Esős, számomra abszolút lehetetlen napnak indult az egész. Hajnali fél 3-kor keltem, meg kellett etetnem a friss csemballóbornyú kolóniát. Már a darálásnál akadtak gondok – egy sarki egér került az őrlőkövek közé, így a marhák pépes, piros búzát kaptak reggelire.

 

Aztán este elmentem diszkóba, a 120 lovas ifával. Apámtól kaptam, annak emlékére, hogy tizenhat volt, mikor én készültem, de anyám már legalább 40. Azóta is ezt, és a szörnyű igénybevételtől háromszor is lemerült akkumulátort tartja élete fő művének.

 

A klotyón találkoztunk. Saját bevallása szerint kalandot keresett, így került végül a férfi fekáliától járhatatlan padlójú férfi mellékhelyiségbe. Ahogy mondta, így sokkal könnyebb neki (véresen, és szarosan, a földön fetrengve). Innentől kezdve nem volt megállás. A volán mögé ültünk, kértem, nyomja meg a középen árválkodó lila gombot, ami ráadta mind a 600 lovat. Lenyűgözte a teljesítménye. Akkor már tudtam, hogy a dömperbe, s nem belém szerelmes. Istennek hálát adok, végül az én szerszámos készletemet nyitottuk ki, nem volt szükség máséra.

 

Miután „megvolt” a dolog, picit nehéznek éreztem a fejemet. Ebben talán közrejátszott az is, hogy kapott egy SMS-t, állítólag a bátyjától, amiben a másnap esedékes közüzemi számlákról, és a három éve síkosítón élő, otthon ételmaradékos lambériát nevelgető házikolbászról esett szó. Pontosan nem is értettem, bátyja mit akar ezzel mondani. Mégsem törődtem vele. Annyira szerettem, hogy szabályosan rózsaszín fellegek között éltem át a Midway-csata minden pillanatát. Ez neki is feltűnt, és, mint mondta, imponált is neki.

 

Végül szakítottunk. Kidolgozatlan jelleme, alapos, bár szakadt külseje, és az a tény, hogy már legalább két kaszakövet eltörött életében, nálam betette a kaput. Talán ha nem veszi fel azt a pöttyös ruhát... Ami sajnos nem piros, de barna foltokkal ékeskedhetett, ki tudja, honnan, melyik vidéki vájúból került rá a szentségtelen kosz.

 

Szeretlek”, írta utolsó megnyilvánulásában, de én már réges-rég úton voltam a kertbe, mert kapálnom kellett, hisz a makipároztatásból ettől kezdve nem tudtam megélni."

 

 

 

Vigyázzatok, mert ma lesújt a Karácsonyfa Izzó!

 

2 komment


A bejegyzés trackback címe:

https://faradtblog.blog.hu/api/trackback/id/tr83800191

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

morcossárkány 2008.12.08. 17:57:12

naggyon jokatt irtok ti. igy irtok ti. kicsit hiányolom a kutatásaitokból a RECEPTEKET (kaposzta és társai)... Morcosan mint a sárkány

Fang86 2008.12.11. 13:39:16

Hát igen morcossárkány!
Elő kellene keríteni néhány gasztronómia remek receptjét, főleg mert így új civilizációkat tudnánk létrehozni....
na de azt nem kaposztából...
Téglatyúk húsfalat akarok áááá
MILYEN TÉGLATYÚK????
süti beállítások módosítása