Osonkai Sós Ödön nevét édesapjától kapta, aki megrögzött természetbúvárként bejárta Délkelet-Ázsia fontosabb kannibál törzseinek laktanyáit, de egyszer megfordult a Bálna végbele környékén is. Ödön legutóbbi utazását édesapjának dedikálta, egyenesen Indiából küldte nekünk ezt a hihetetlen történetet, pontosabban a kérdéses falu leírásának egy részletét, amikor is a méltán népszerű helyi sportokról írt. A kézirat néhány helyen hiányos, máshol véres, zsíros, egy ízben pedig kora reggeli öblögetés nyomai találhatók rajta. Mindenesetre cizellált formára hozva adjuk közre.
„7. Nap
A guannugnannagga törzsfő beavatott a település szolid, de annál érdekesebb alternatív sportkupájára. A környező hegyekből, megannyi kialudt, és működő vulkán tetejéről érkeztek a faluba ifjú harcosok, hogy hódolhassanak többféle speciális, helyi sportágnak.
Elsőként nézzük mindjárt a szagtűrő spermavisongást. A verseny lényege abból áll, hogy hárman körbeállják a falu egyetlen dögkútját, és másfél napot meditálnak a borzalmas szagban. Aki bármiféle hangot hallat ez idő alatt, azt egy hat méter hosszú lándzsával előbb átszúrják, majd belelökik a kútba, aminek a szélén áll. A bátor harcosok a próba végeztével elefántondót, és kakaduvért kevernek össze egy importált kádban, majd feladatuk az előbb lenyelt löttyöt sikítva kihányni. Aki a leghangosabban, és legmesszebbre juttatja gyomrának tartalmát, az nyerte a versenyt, jutalma pedig egy dinnye.
A következő ínyencség a „koponyalékelő”. Az elnevezést nem értettem tisztán, valószínűleg valami köze van ahhoz, hogy a versenyzők fele beszakadt, beütött koponyával végzi be a versengést. Az egész célja, hogy 18 pár szukru savval lelocsolt harcos szembe ül egymással. Mindegyik kap egy kőfejű szakócát, amivel egymás fejét kell csapkodniuk megadott ütemre. Az nyer, aki a legtovább bírja eszméletvesztés nélkül, és miután ellenfele nem ad életjelet, ő még elszámol gyorsan hangosan háromszázig. A sportágban kiemelkedő a halálozási arány, de mint egy helyi öreg mondta, ez teljesen normális.
A kétségkívül legnépszerűbb, legösszetettebb versenyszám a bronzmaki evés. A versenyzők felállnak egy hosszú futópálya rajtjához. Sorsolásos alapon döntenek, hogy ki milyen nemű makit fog majd magának. A sípszó elhangzása után a pályáról letérve a helyi dzsungel mélyéről kell összevadászni különböző méretű, és nemű bronzmakikat, majd napnyugtakor ezeket egyesével elfogyasztani. Különösen kegyetlen versenyszám, mivel a bronzmaki ujjnyi vastag bőréről kapta a nevét, ami – mily meglepő – bronzból van. A versenyzők fogait később egy nagy tálban gyűjtik össze, és eladják bagóért, vagy eltüzelik. Külön pont jár a maki ellenkezésekor kikapart szemért, letépett heregolyóbisért.
Utazásom hetedig napján annak legkegyetlenebb versenyével szembesültem. Ez volt a „végbéltelítés”. A versenyzők sorszámot kaptak, majd egyesével befáradtak egy zigguratba. A ziggurat belsejében számomra ismeretlen versengés folyt, mindenesetre sokat elmond az egészről, hogy hörgős death metál, és szadista jazz szűrődött ki az épületből. Az onnan kilépők méteres bálnaszilákat tudhattak a végbelükben, amiknek aztán a kinn maradó részét lemérték, és a legrövidebbet magáénak tudó ifjú hőst szivárványos bullával a pöcsén átpecsételték, ezen kívül nyilvánosan megerőszakolhatta a törzsfő elsőszülött lányát, majd fiát, végül a törzsfőt magát is.”
Fogadjátok meg e szavakat, mert ránktör az anális kanálisvipera ma éjjel!!!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.